George R.R. Martin: A hatodik könyvben lesz olyan szereplő, aki a sorozatban már halott

.konyvesblog. | 2016. február 26. |

Bár A tűz és jég dala-sorozat hatodik részére még várni kell, George R.R. Martin annyit már elárult, hogy szerepelni fog benne egy olyan karakter, aki a tévés feldolgozásban már halott.

Az író egy interjúban mesélt arról, hogy egy csavarral készül a The Winds of Winter című új könyvben, ami már csak azért sem kerülhet képernyőre, mert a szóban forgó szereplő az adaptációs történet szerint már nincs az élők sorában.

Az IGN-nek nyilatkozva Martin azt mondta, hogy évekig mérlegelte a dolgot, végül úgy döntött, hogy a sztoriban szerepelni fog olyan

"karakter is, aki a sorozat szerint már halott, a könyvekben azonban él. Tehát a sorozat ezt sajnos már nem tudja feldolgozni, mert (az alkotók) kinyírtak valakit, akit én nem öltem meg".

Az író januárban elismerte, hogy a könyvével bizony nem tudta tartani a leadási határidőt. Ez 2015. december 31-e lett volna, emiatt pedig nem tud megjelenni a hatodik rész még az áprilisi sorozatpremier előtt. Martin igyekezett megnyugtatni azokat a rajongókat is, akik attól tartanak, hogy a könyv csúszása miatt a sorozat fontos részleteket elspoilerez majd. Ő most azt mondja, hogy a hatodik évad már azért se tud lelőni egyetlen poént se, mert a sorozat és a könyvek teljesen elváltak egymástól, és ez így lesz a jövőben is.

Martin magyarázatként hozzátette még, hogy jelen pillanatban nagyjából tizenöt olyan szereplő van, aki halott a sorozatban, a könyvben azonban még nagyon is él. Az író közölte, hogy nagyon szeretné megírni mind a hét kötetet, a sorozat azonban gyorsabban készül, mint ahogy a könyvek elkészülnének, bár az is igaz, hogy az utóbbi időben épp a sorozatbeli munkái vonták el az energiáit az írástól.

Martin a blogján mindenki megnyugtatására azt írta, hogy mostantól teljesen a könyvre koncentrál, és egy rajongó kérdésére azt is elárulta, hogy addig nem vesz részt a hetedik évad munkálataiban, amíg nem sikerült pontot tennie a The Winds of Winter végére.

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.