Összekötve

Enyedi Ildikó A feleségem történetét a 80-as évek óta készíti - Összekötve 

Enyedi Ildikó A feleségem történetét a 80-as évek óta készíti - Összekötve 

Enyedi Ildikó most készülő filmjében Füst Milán A feleségem története című regényét dolgozza fel. A rendező most elmesélte, mit jelent számára ez a történet, hogyan határozta meg egész munkásságát az irodalom, sőt beszélt új karanténfilmjéről, a Testről és lélekről sikeréhez kapcsolódó élményeiről és Ulickaja új kötetéről is.

A pestis egy szélsőséges élethelyzetben mutatja meg az embert - Összekötve Dömötör András színházrendezővel

A pestis egy szélsőséges élethelyzetben mutatja meg az embert - Összekötve Dömötör András színházrendezővel

Dömötör András tavaly a berlini Deutsches Theater-ben Albert Camus A pestis című művét állította színpadra, most pedig a darab pandémiakompatibilis feldolgozásán dolgozik. A rendezővel A pestis aktualitásáról, a járványhelyzet színházi életre gyakorolt hatásairól és a szakma jövőjéről beszélgettünk.

Ungváry Krisztián: Horthyban az a legfélelmetesebb, hogy nem értett semmit - Összekötve 

Ungváry Krisztián: Horthyban az a legfélelmetesebb, hogy nem értett semmit - Összekötve 

Ungváry Krisztiánnal Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920-1944 című legújabb kötete kapcsán most saját Horthy-képének átalakulásáról, az egykori kormányzó elhibázott politikájáról, illetve ennek történelmi következményeiről beszélgettünk.

A Tíz kicsi díva időtlen női sorsokat mutat be - Összekötve Péterfy Borival és Karafiáth Orsolyával

A Tíz kicsi díva időtlen női sorsokat mutat be - Összekötve Péterfy Borival és Karafiáth Orsolyával

Tíz kicsi díva címmel Karafiáth Orsolya korábbi könyvét átdolgozva Péterfy Borival indított websorozatot a szerző. Az egyedülálló projekt megálmodóival a sorozat megalkotásának folyamatairól, a történet időtlenségéről beszélgettünk, sőt beavattak abba is, hogyan változtatta meg életüket a karantén.

Az unortodox könyvek szabadították fel Deborah Feldmant - Összekötve Gyuricza Eszterrel

Az unortodox könyvek szabadították fel Deborah Feldmant - Összekötve Gyuricza Eszterrel

Deborah Feldman Unortodox című memoárja a belőle készült, nagysikerű Netflix sorozat hatására ismét berobbant a köztudatba. A magyar megjelenés kapcsán Gyuricza Eszterrel beszélgettünk a szerző identitáskereséséről, a kötetben feltáruló zárt világ sajátosságairól.

Népirtás, emberiesség elleni büntett és családtörténet  - Összekötve Vonnák Diánával

Népirtás, emberiesség elleni büntett és családtörténet - Összekötve Vonnák Diánával

Philippe Sands Kelet-nyugati utca című kötete egyszerre 20. századi történelem, családtörténet, krimi és jogtörténeti munka. A világhírű regényről Park Kiadó gondozásában idén magyarul is megjelent kötet szerkesztőjével, Vonnák Diánával beszélgettünk.

Linda Boström Knausgård regénybeli némaságán keresztül saját hangját találta meg - Összekötve Németh Lucával

Linda Boström Knausgård regénybeli némaságán keresztül saját hangját találta meg - Összekötve Németh Lucával

Linda Boström Knausgård Isten hozott Amerikában című regényének magyar megjelenése kapcsán Németh Lucával, a  Jaffa kiadó kommunikációs vezetőjével a traumafeldolgozás lehetőségeiről, az szerző hányattatott magánéletéről és saját írói hangjának megtalálásáról beszélgettünk.